Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás nyertesei
- Főoldal
- Díjazottak
Simon Bettina
1990-ben Miskolcon született, Pécsett nőtt fel, Budapesten él. Az ELTE művészettörténet szakán diplomázott. Az ELTE Filozófiatudományi Doktori iskolájába jár. Kutatási területe a médiumok kölcsönhatása műalkotásokban és azok értelmezésében. Szabadfoglalkozásúként fordításból, szerkesztésből és lektorálásból él. Első, Strand című verseskötete a JAK-füzetek sorozatban jelent meg (JAK-Magvető, 2018). Második kötete megírásához Móricz-ösztöndíjat kapott. Az utóbbi időben novellákat, prózai műveket is egyre gyakrabban publikál különböző folyóiratokban.
Seres Lili Hanna
1993-ban született. Az ELTE BTK doktori hallgatója.
Első kötete Várunk címmel 2019 tavaszán jelent meg a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában.
Locker Dávid
1998-ban született Szatmárnémetiben. Az ELTE BTK irodalomtudományi doktorandusza. Első verseskötete Beszédkényszer címmel 2024-ben jelent meg a Prae Kiadó gondozásában.
Ferencz Mónika
1991-ben született. Kötetei: Hátam mögött dél (2017), Búvárkodás haladóknak (2021).
Endrey-Nagy Ágoston
2002-ben születettt Móron. Málik Roland-díjas költő, a KULTer.hu szépirodalmi rovatszerkesztője. Írásait többek között az Alföld, az Élet és Irodalom, a Kalligram, a Látó és a Tiszatáj közölte. A Fiatal Írók Szövetségének tagja.
Vados Anna
Vados Anna 1993-ban született Székesfehérváron, költő és pszichológus. 2021-ben Petri György-díjban részesült, első verseskötete Nincs véna címmel 2022-ben jelent meg. 2024-ben elnyerte a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást.
Borda Réka
1992-ben született Szegeden. Ezidáig három könyve jelent meg (egy verseskötet, egy regény és egy mesekönyv) a Scolar kiadónál. A Ferencvárosi József Attila irodalmi ösztöndíj keretében készülő kéziratában a szülővé válás és az irodalmi pálya összefüggéseit és ellentmondásait járja körül.
Vajna Ádám
1994-ben született. Verset és éppen egy regényt ír, elsősorban norvégból fordít, és az ELTE skandinavisztika tanszékén tanít. Legutóbbi kötete: egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf? (2022)
Kupihár Rebeka
Eger, 1999-ben született Egerben. Első kötete, A heterók istenéhez címmel 2024-ben jelent meg a Magvető kiadónál. 2023-ban Petri-díjat, 2024-ben Horváth Péter-ösztöndíjat kapott
Hegedüs Veronika
Hegedüs Vera író, a kortárs magyar prózairodalom alkotója. Mondass egy misét értem című novelláskötetében különös, gyakran nyugtalanító történeteken keresztül vizsgálja az emberi viszonyokat és a kiszolgáltatottságot. 2022-ben elnyerte a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat, 2024-ben pedig a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás ösztöndíjasa lett.
Horváth Florencia
Horváth Florencia 2002-ben született Celldömölkön, jelenleg Budapesten él. A Fiatal Írók Szövetségének tagja, verseket, kritikákat, cikkeket ír, kreatív írást tanít gyerekeknek. A Kötetlenül című beszélgetéssorozat moderátora. 2021-ben Móricz-ösztöndíjat nyert, 2022-ben a Salvatore Quasimodo Költőverseny elismerő oklevelét vehette át. 2023-ban a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatás nyertese. Első verseskötete megjelenés előtt áll.
Halász Rita
1980-ban született Budapesten. Első regénye 2020-ban jelent meg Mély levegő címmel a Jelenkor kiadó gondozásában. Jelenleg a második regényén dolgozom. A valóság és látomás, a szakrális és profán, illetve a normalitás és az őrület dimenzióinak kettőssége, egymásra vetülése / áttűnése érdekli.
Harag Anita
Harag Anita 1988-ban született Budapesten, 2016 óta publikál irodalmi folyóiratokban. 2018-ban Petri György-díjat, 2019-ben Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat kapott. Évszakhoz képest hűvösebb című könyve 2020-ban elnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat. Második kötete 2023 októberében jelenik meg Valakire mindig gondolni kell címmel.
Kazsimér Soma
Kazsimér Soma 1997-ben született Miskolcon. Irodalom- és színháztudomány szakon végzett az ELTE-n. Főképp verseket ír, performanszokat hozz létre, de foglalkozott már szerkesztéssel, multimediális projektekkel és kritikaírással is. Hobbija a kriptozoológia.
Mécs Anna
Mécs Anna első novelláskötete 2017-ben jelent meg, a Gyerekzár elnyerte a 2018-as Margó-díjat. A fiatal nők, lányok abszurd, groteszk és néhol nyers történetei után a Kapcsolati hiba című novelláskötetben a digitális technológia és az emberi kapcsolatok kölcsönhatásai kerültek terítékre. Jelenleg harmadik könyvén dolgozik, melynek elbeszélője a gyermekvállalási küzdelmekről és az anyaságról mesél, jelen időben.
Bakos Gyöngyi
1985-ben született Budapesten. 2018-ban Móricz Zsigmond Irodalmi Alkotói Ösztöndíjat nyert. 2020-ban jelent meg a Nyolcszáz utca gyalog című kötete a Magvető kiadónál.
Székely Szabolcs
1983-ban született Budapesten. 2001 óta jelennek meg versei. Pályakezdőként számos kulturális esemény, fesztivál szervezője és moderátora volt, évekig írt rendszeresen színikritikákat, műfordításai jelentek meg portugál nyelvből. 2010-től egy napi tévésorozat storylinereként, story editoraként, dialógírójaként dolgozott, majd 2018-tól jelentek meg újabb versei. Az ELTE hallgatója volt, 2006-ban magyar szakon diplomázott, 2008-ban portugál szakon abszolvált, 2018-ban pedig viselkedéselemző (Pszichológia Ba) végzettséget szerzett a Pécsi Tudományegyetemen. Kötetei: Kilenc másodperc reggelente (Parnasszus Könyvek, 2005), A beszélgetés története (Magvető, 2021).
Hidas Judit
Első prózakötete, a Hotel Havanna (2013) Petri-díj shortlist-es lett. 2013-ban megnyerte a Litera-Libri novellapályázatát. 2014-ben ő képviselte Magyarországot az Európai Elsőkönyvesek Fesztiválján. 2015-ben NKA ösztöndíjat kapott a Seb című regénye megírásához. 2019-ben a Long Nights of Literatures nemzetközi irodalmi fesztivál magyar résztvevője Delhiben. 2022-ben József Attila Irodalmi ösztöndíjat és Firgun-díjat kapott a Nem vagy többé az apám című regényéért.
Élő Csenge Enikő
1992-ben született Sopronban. Vallástörténészként végzett a KRE BTK-n, jelenleg az ELTE BTK Filozófiatudományi Doktori Iskola hallgatója. Verset, prózát ír. 2016 óta publikál, 2018 óta tanít kreatív írást általános- és középiskolás diákok számára. 2020-ban a Petri György-díj harmadik helyén végzett, 2021-ben Móricz Zsigmond Ösztöndíjban, 2022-ben József Attila Irodalmi Támogatásban részesült. Szabadidejében járja a világot, kutyákat nevel, énekel és táncol. Nem különösebben ragaszkodik egy kötet kiadásához.
Bíró Zsombor Aurél
1998-ban született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen kezdte tanulmányait, aztán a Bécsi Filmakadémia forgatókönyvíró szakán diplomázott 2023-ban. Csendes környék, valamint Hogy ne győzzünk című vizsgafilmjeit több magyar filmfesztiválon is díjazták, első színdarabja, a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad jelenleg is fut a TÁP Színház műsorán. A film és a dráma mellett prózaírással is foglalkozik, tizenhat éves kora óta rendszeresen publikál magyarországi és határon túli folyóiratokban. 2020-ban Móricz-ösztöndíjas, 2021-ben pedig a Ferencvárosi József Attila irodalmi támogatás nyertese volt. Jelenleg első regényén dolgozik, ami a Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek munkacímet viseli.
Szaniszló Judit
Szaniszló Judit 1977-ben született Miskolcon, író, Budapesten él. Beenged című első kötetéért 2015-ben Petri György-díjat, 2017-ben Békés Pál-díjat kapott. Második könyve, a Leli élete 2020-ban jelent meg a Magvető Kiadónál. 2021-ben Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatásban részesült
Csutak Gabi
Csutak Gabi író, szerkesztő és műfordító, aki a filozófia és az irodalom területén is tevékenykedik. Első kötete Csendélet sárkánnyal címmel 2017-ben jelent meg. 2021-ben részesült a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatásban
Borsik Miklós
Borsik Miklós költő, akinek verseit az asszociatív gondolkodás, a városi élet képei és a hétköznapi tapasztalatok sajátos feldolgozása jellemzi. 2021-ben elnyerte a Ferencvárosi József Attila Irodalmi Támogatást.