Információk a képviselő-testületről
1. Mi az önkormányzat?
Az önkormányzat az a szervezet, amely a helyi közösség – jelen esetben egy fővárosi kerület, Ferencváros lakóinak – mindennapi ügyeit intézi.
Miben más az önkormányzat, mint a kormányzat?
Sokan összekeverik az önkormányzatot az állammal vagy a kormánnyal, pedig fontos különbség van köztük. A kormány és az állami intézmények országos ügyekben döntenek: honvédelem, igazságszolgáltatás, országos adópolitika, az egészségügyi rendszer egésze. Az önkormányzat viszont helyi ügyekben dönt, és a helyi lakosok által választott képviselőkből áll. Nem „kirendeltség”, hanem önálló, választott testület, amelynek a feladata a saját település vagy kerület érdekeinek képviselete.
Ez a kettősség a magyar közigazgatás egyik alapelve: vannak ügyek, amelyeket központilag, egységesen szabályoznak, és vannak, amelyeket helyben, a helyi viszonyokhoz igazítva intéznek a legjobban.
Az Európai Unió egészének is fontos alapelve a szubszidiaritás, ami azt jelenti, hogy minden ügyről azon a szinten döntenek, ahol a döntés érintettjeihez a lehető legközelebb van.
Miért van szükség önkormányzatra?
Mert a helyi ügyeket a helyben élők ismerik a legjobban. Egy budapesti kerület más problémákkal néz szembe, mint egy kisváros vagy egy falu. Az önkormányzati rendszer lehetővé teszi, hogy ezekről a kérdésekről ne távolról, hanem helyben, a helyi viszonyokat ismerve döntsenek.
Emellett az önkormányzat a demokrácia legközvetlenebb szintje: a képviselőket a lakosok választják, viszonylag kis létszámú közösségből, így a döntéshozók és a döntés által érintettek között rövid a távolság, valóban érintkezhetnek, eszmét cserélhetnek. Ha valakinek problémája van egy helyi döntéssel, sokkal könnyebben elér egy önkormányzati képviselőt, mint egy minisztert vagy államtitkárt – akár egy képviselő-testületi ülés, akár egy közmeghallgatás, akár egy informális lakossági találkozó keretében.
Kik alkotják az önkormányzatot?
Az önkormányzat két, jól elkülöníthető részből áll:
Egyrészt a képviselő-testületből: ide tartozik a polgármester, az alpolgármester(ek) és a képviselők. Ők azok, akiket a lakosok választanak.
Másrészt a polgármesteri hivatalból: ezt a jegyző vezeti, és az a munkaszervezet, amely a döntéseket előkészíti, azokat a gyakorlatba ülteti, és a lakosok napi ügyeit intézi: pl. anyakönyvi ügyek, településképi ügyek, szociális támogatások igénylése, adóügyek.
Egyszerűbben fogalmazva: a hivatal előkészít, végrehajt és működtet, a testület mérlegel és dönt.
2. Mivel foglalkozik az önkormányzat?
Az önkormányzat feladatai két nagy csoportra oszthatók: vannak, amelyeket törvény ír elő számára kötelezően, és vannak, amelyeket a település vagy kerület saját döntése alapján, önként vállal. Ez a megkülönböztetés azért fontos, mert megmutatja, hol van mozgástere egy önkormányzatnak, tehát hol dönthet szabadon arról, hogy mire fordítja a forrásait.
Kötelező feladatok
Ezeket törvény írja elő, minden önkormányzatnak el kell látnia őket a település méretétől és lehetőségeitől függő mértékben. Idetartoznak többek között az alábbiak:
anyakönyvi feladatok ellátása;
óvodai nevelés biztosítása;
egészségügyi alapellátás (pl. háziorvos, szakrendelő);
szociális alapszolgáltatások (pl. étkeztetés, házi segítségnyújtás);
helyi közutak, járdák fenntartása;
településrendezés, településfejlesztés;
lakás- és helyiséggazdálkodás.
Ezeket a feladatokat többféle módon lehet ellátni: az önkormányzat vagy közvetlenül maga látja el őket, vagy erre létrehozott intézményein keresztül (pl. óvoda, szociális intézmény, intézményüzemeltetési központ), esetleg más szervezetekkel együttműködve (pl. más önkormányzatokkal vagy civil szervezetekkel).
Önként vállalt feladatok
A kötelező feladatokon felül az önkormányzat — ha van rá anyagi és szervezeti kapacitása — szabadon dönthet arról, hogy további, nem kötelező feladatokat is felvállal, ha úgy ítéli meg, hogy ezzel javítja a helyi lakosok életminőségét. Ezeket önként vállalt feladatoknak hívjuk. Ilyenek lehetnek például az alábbiak:
kulturális és közösségi programok, fesztiválok szervezése;
kulturális intézmények vagy sportlétesítmények fenntartása;
helyi vállalkozásokok, civil szervezetek támogatása;
kiegészítő szociális juttatások (a törvényi minimumon felül);
városrehabilitációs, zöldfelület-fejlesztési programok;
helyi médiafelületek, tájékoztatási csatornák működtetése.
Fontos hangsúlyozni: az önként vállalt feladatok köre önkormányzatonként nagyon eltérő lehet.
3. Képviselő-testület
A képviselő-testület az önkormányzat legfontosabb döntéshozó szerve, amely a település vagy kerület ügyeiben dönt. Amikor azt halljuk, hogy „az önkormányzat úgy döntött...”, a legtöbb esetben valójában a képviselő-testület döntéséről van szó.
Kik a képviselő-testület tagjai?
A képviselő-testület tagjai:
a polgármester, aki a testület elnöke is egyben,
és a települési/önkormányzati képviselők, akiket a helyi választópolgárok választanak meg.
A képviselők száma a település vagy kerület lakosságszámától függ. Minél nagyobb a település, annál több képviselőt választanak. A képviselők között lehetnek olyanok is, akik egy-egy párt vagy helyi civil szerveződés színeiben indultak, és olyanok is, akik egyénileg, függetlenként.
Hogyan választják a képviselő-testület tagjait?
A képviselő-testület tagjait helyi önkormányzati választásokon választják, jellemzően ötévente, országosan egy időpontban. A választópolgárok a saját településükön vagy kerületükben induló jelöltekre szavazhatnak, így közvetlen kapcsolat van a választók és a megválasztott képviselők között.
Miről dönt a képviselő-testület?
A képviselő-testület hatáskörébe tartoznak a legfontosabb, elvi jelentőségű döntések, például az alábbiak:
a település/kerület éves költségvetésének elfogadása;
rendeletek (helyi jogszabályok) megalkotása;
nagyobb fejlesztések, beruházások jóváhagyása;
helyi adók mértékének meghatározása;
önkormányzati vagyon hasznosításáról, elidegenítéséről szóló döntések;
bizottságok létrehozása és tagjainak megválasztása.
Van, amit a testület csak maga dönthet el: ezeket törvény sorolja fel, és nem ruházható át. Más jogköreit a testület átruházhatja a polgármesterre vagy egy bizottságra, ha úgy ítéli meg, hogy az hatékonyabb. Így például nem kell minden egyes esetben megvárni a következő képviselő-testületi ülést ahhoz, hogy egy ügyben döntés születhessen.
Hogyan ülésezik a képviselő-testület?
A képviselő-testület rendszeres időközönként (Ferencvárosban jellemzően havonta) testületi ülést tart, ahol a napirenden szereplő ügyekről tárgyalnak és szavaznak. Ezek az ülések — néhány zárt ülésen tárgyalt kivételtől eltekintve — nyilvánosak, tehát bármelyik lakos részt vehet rajtuk hallgatóként. Ferencváros önkormányzatának minden ülése élőben követhető.
A zárt üléseket csak indokolt esetben, törvényi felhatalmazás alapján rendeli el az ülésvezető, például ha személyi adatokat érintő ügyről vagy jogvitáról van szó.
Az ülések tervezett időpontját a képviselő-testület munkaterve tartalmazza, azonban fontos kiemelni, hogy ezek tervezett időpontok.
A döntéseket és az elhangzottakat jegyzőkönyvben rögzítik, amelyek Ferencváros honlapján is elérhetők, így bárki visszakövetheti, ki hogyan szavazott egy adott ügyben.
A képviselő-testület az a pont, ahol a helyi demokrácia a leginkább kézzelfogható: itt lehet látni, kik és hogyan döntenek olyan ügyekben, amelyek közvetlenül érintik a lakók mindennapjait.
4. Bizottságok
A képviselő-testület sokféle ügyben hoz döntést. Ahhoz, hogy ezeket a döntéseket alaposan, szakmailag megalapozottan tudja meghozni, a testület bizottságokat hoz létre, amelyek egy-egy szakterületet alaposabban körbejárnak, mielőtt az ügy a teljes testület elé kerül.
Mire valók a bizottságok?
A bizottságok fő feladatai az alábbiak:
Testületi döntések előkészítése: megvizsgálják, véleményezik a napirendi pontokat, mielőtt azokról a teljes testület szavaz.
Bizonyos, kevésbé elvi jelentőségű ügyekben önállóan döntenek, ha a testület erre felhatalmazást ad nekik (átruházott hatáskör).
Ellenőrzik a döntések végrehajtását a saját szakterületükön.
Ez a felosztás hatékony, mivel a 18 fős Képviselő-testület nem tud minden ügyben mélységében elmerülni: a bizottsági üléseken így előre véleményezik a döntéseket.
Milyen típusú bizottságok vannak Ferencvárosban?
Ferencvárosban jelenleg hat szakbizottság működik, az alábbi területekkel:
Gazdasági Bizottság (GB): a gazdasági ügyekért és vagyongazdálkodásért felelős bizottság.
Szociális és Egészségügyi Bizottság (SZEB): az egészségügyért, köznevelésért, közoktatásért, lakásügyekért és szociális ügyekért felelős bizottság.
Városfejlesztési Bizottság (VB): az állatvédelemért, közbiztonságért és közrendért, helyi értékvédelemért, környezetvédelemért, településfejlesztésért, településképért és településrendezésért, valamint közterület-használatért felelős bizottság.
Kulturális Bizottság (KB): civil kapcsolatokért, egyházi kapcsolatokért, közművelődésért, kultúráért, nemzetiségi ügyekért és sportért felelős bizottság.
Pénzügyi Ellenőrzési Bizottság (PEB): jogi ügyekért, költségvetésért, összeférhetetlenségi ügyekért, valamint a vagyonnyilatkozatok vizsgálatáért felelős bizottság. Elnöke szokásjog szerint a helyi önkormányzati vezetés ellenzékéből kerül ki.
József Attila Városrészi Önkormányzat (másik nevén Részönkormányzat vagy RÖNK): a városrészi önkormányzat javaslatot tesz a József Attila-lakótelepet érintő tervek, fejlesztések megvalósítására, közreműködik a lakosság helyi tájékoztatásában, és véleményezi a Városrészt érintő előterjesztéseket.
A bizottságok munkáját az Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló rendelet szabályozza.
Kik a bizottságok tagjai?
A bizottságok tagjait a képviselő-testület választja meg. A bizottságot tagjai képezik: a testület által megválasztott képviselők és nem képviselő tagok (úgynevezett külsős tagok).
Minden bizottságnak van elnöke, akiket szintén a testület választ.
Hogyan kapcsolódnak a testülethez?
Fontos hangsúlyozni: a bizottságok nem a testület felett vagy mellett működnek, hanem annak alárendelten: a testület hozza létre őket, határozza meg a feladatkörüket, és a testület vonhatja vissza a rájuk ruházott hatásköröket is. A bizottsági ülések jellemzően szintén nyilvánosak, az üléseket videón rögzítik a zárt ülésen tárgyalt ügyek kivételével. Ezek az ülések is nyitottak az érdeklődő lakosok számára.
5. Polgármester és alpolgármesterek
A polgármester az önkormányzat legismertebb szereplője: az a személy, akit a legtöbben az önkormányzat vezetőjeként azonosítanak. A polgármester szerepe kettős: egyszerre tagja és elnöke a képviselő-testületnek, ugyanakkor önálló, saját jogkörökkel rendelkező tisztségviselő is.
Hogyan választják a polgármestert?
A polgármestert a választópolgárok közvetlenül választják, ugyanazon a választáson, amikor a képviselő-testület tagjairól is szavaznak, jellemzően ötévente. Ez azt jelenti, hogy a polgármester nem a testület tagjai közül kerül ki utólagos választással (mint pl. egy bizottsági elnök), hanem erős, saját mandátuma van, amelyet közvetlenül a lakosoktól kap.
Mi a polgármester szerepe?
A polgármesternek kettős szerepe van. Egyrészt a képviselő-testület elnöke: ő vezeti a testületi üléseket, gondoskodik azok előkészítéséről, és képviseli a testület döntéseit kifelé. Másrészt önálló tisztségviselő, saját hatáskörökkel. Bizonyos ügyekben ugyanis a polgármester a testülettől függetlenül, önállóan dönthet.
Ilyen saját hatáskörű ügy lehet például az alábbiak bármelyike:
a napi önkormányzati gazdálkodás egyes kérdései, pl. döntés új padok beszerzéséről;
képviselet más szervek, hatóságok, partnerek felé, pl. részvétel egy egyeztetésen a BKK-val;
egyes, a testület által rá átruházott hatáskörök gyakorlása.
A polgármester emellett a nyilvánosság előtt képviseli az önkormányzatot, legyen szó sajtónyilatkozatról vagy rendezvényről.
Mi az alpolgármesterek szerepe?
Az alpolgármestereket a képviselő-testület választja meg, a polgármester javaslatára. Ferencvárosban jelenleg három alpolgármester működik. Legalább egy alpolgármestert a testület saját tagjai közül kell választani, de lehetőség van arra is, hogy nem képviselő személyt válasszanak meg alpolgármesternek („társadalmi megbízatású alpolgármester”).
Az alpolgármesterek fő feladatai az alábbiak:
Helyettesítsék a polgármestert annak akadályoztatása esetén (pl. szabadság, betegség);
átvegyenek bizonyos, a polgármester által rá delegált feladatköröket — gyakran egy-egy szakpolitikai területet.
6. Jegyző és a polgármesteri hivatal
A jegyző a fent ismertetett helyzethez képest más: ő nem választott, hanem kinevezett tisztségviselő. A jegyző és az általa vezetett hivatal felelős azért, hogy a testület és a polgármester döntéseit ténylegesen végrehajtsák, és hogy a lakosok napi ügyeit intézzék.
Ki a jegyző, és hogyan lesz valaki jegyző?
A jegyzőt a polgármester nevezi ki, pályázat útján, határozatlan időre. Bár a jegyző a hivatal élén áll, és szorosan együttműködik a testülettel is, a kinevezéséről nem a testület, hanem a polgármester dönt önállóan, a munkáltatói jogkör gyakorlójaként.
A jegyző köztisztviselő, jogi vagy közigazgatási végzettségű szakember. Emiatt a jegyző pozíciója politikailag semleges: nem köthető párthoz vagy választási ciklushoz, és egy önkormányzati választás önmagában nem feltétlenül érinti a jegyző megbízatását. (Tehát egy politikai váltás esetén is helyén maradhat az addigi jegyző.)
Mi a jegyző feladata?
A jegyző két fő szerepet tölt be. Egyrészt a polgármesteri hivatal vezetője: irányítja a polgármesteri hivatal napi működését, a köztisztviselők munkáját, gondoskodik arról, hogy az ügyintézés zökkenőmentesen folyjon. Másrészt a törvényesség őre: a jegyző feladata annak biztosítása, hogy a testület és a polgármester döntései megfeleljenek a jogszabályoknak. Ha egy döntés jogszabálysértő lenne, a jegyzőnek kötelessége jelezni. A jegyző az önkormányzat működésének egyfajta jogi biztosítéka.
Emellett a jegyző látja el a testületi és bizottsági ülések jegyzőkönyvezésével kapcsolatos feladatokat, tanácskozási joggal részt vesz a testületi és bizottsági üléseken, felügyeli azok jogszerűségét, és gondoskodik a testületi döntések végrehajtásáról a hivatali szervezeten belül.
Mi a polgármesteri hivatal, és mit csinál?
A polgármesteri hivatal az a szervezet, amely a mindennapi ügyintézést végzi. Amikor egy lakos például anyakönyvi kivonatot kér, településképi bejelentést tesz, szociális támogatásért folyamodik, helyi adóbevallást nyújt be, akkor valójában a hivatal munkatársaival, nem pedig a képviselő-testülettel vagy a polgármesterrel kerül kapcsolatba.
A hivatal különböző szakterületi irodákra és csoportokra tagozódik (pl. hatósági iroda, közterület-felügyeleti iroda, főépítészi csoport), amelyek mindegyike a jegyző irányítása alatt működik.