- Főoldal
- Programok
Galántai György: Ferencvárosi Pincetárlat 1975 REKONSTRUKCIÓ
Galántai György 1975-ben a Ferencvárosi Pincetárlaton bemutatott, életművében és "túlélési projektekben" gazdag életútjában is meghatározó kiállítás most 50 év után egy az egyben rekonstruálva, ugyanazon a helyszínen az eredeti művekkel újra látható.
Az azóta ,,túlélési projektekben” még gazdagabbá váló életutat ismerve nem meglepő, hogy a korabeli tárlat minden darabja megvan. Meglepőbb, hogy a galéria is létezik.
A kiállítás 1975-ben egy merész kísérlet volt a hagyományos műfaji határok átlépésére. Ahogy ma is.
A kiállítás tere meditációs tér, a benne lévő felcserélt műfajú műtárgyak által működött. Ahogyan most is.
A ‘75-ös kiállításon szerepeltek és most is szerepelni fognak:
grafikák, amelyek átfunkcionált tárgyak (szobrok) szitanyomatai (a mű egy másik műnek a reklámja);
festmények monokróm színsorként a feketétől a szürkéken keresztül a fehérig (festményt helyettesítő festmény);
szobrok: egy kétoldalas kép és egy szituáció-objekt.
E két utóbbi alkotás, a Kettős rekompenzáció című kétoldalas kép, amihez az indítékot egy –Vermeer van Delft Csipkeverőnő c. képének felhasználásával készült – varrógépreklám szolgáltatta, és a gépkocsi-szituációt kiforgató Ablaktükör Galántai izgalmas konceptuális kísérleteinek darabjai.
Egyéb újdonságok is kapcsolódtak a kiállításhoz.
A postai meghívó is a kiállítás része volt: a meghívó szövege meglepő módon kívülre, a borítékra került, a borítékban pedig egy félbevágott "ELLENÉRTÉK" pecséttel ellátott kártya (félbevágott pénz) volt, ami a kiállítás megtekintésével egészült ki.
Galántai a kiállításhoz plakát helyett egy reklámcímkét (akkoriban még újdonságnak számító matricát) készített, amelyet úton-útfélen ragasztgatott lámpaoszlopokra, buszokban, villamoson, földalattiban, elárasztva vele a várost.
A jelenlegi kiállításrekonstrukció alkalmából ez a Galántai György által tervezett korabeli matrica is újra elkészül, de a dátumot azért átírtuk 1975. október 3-16-ról 2026. október 22-30-ra.
***
Galántai György (1941 –) azzal, hogy 1956-ban, tinédzserként a nagydorogi tüntetőknek készített táblái miatt kitiltották a budapesti Képzőművészeti Gimnáziumból, kerülőúton, több évet vesztve jutott csak el az általa vágyott művészeti pályát lehetővé tevő Képzőművészeti Főiskolába.
Ennek elvégzése után, művészeti útkeresése és kísérletei mellett tudásvágya, kíváncsisága és a művészet szabadságába vetett hite késztette 1967-től egy független művészeti tér, a balatonboglári Kápolnaműterem létrehozására, melyet ma már mint a magyar konceptuális és kísérleti művészet bölcsőjét tartanak számon.
A kápolna betiltásával, hatósági bezárásával, az ellene indított perrel, majd a Kék Fényes Szabó László által a sajtóban megjelentetett lejárató karaktergyilkos cikkel Galántait teljesen ellehetetlenítette és elszigetelte a hatalom. Ő – bár sok kortársa az emigrációt választotta – itthon maradt és a boglári betiltott kiállítások utáni vákuumból egy anti-kiállítással próbált kitörni.
Ez volt a Ferencvárosi Pincetárlat 1975-ben. (Ekkor Galántai még olyannyira ,,fekete báránynak számított", hogy a kiállítás kis katalógusába az előszót is csak "Baráth Éva" álnéven merte Beke László megírni.)
Ma azonban büszkén hirdetjük meg a felújított kiállítást az 1956-os emlékév ferencvárosi programsorozatának részeként, egyúttal szívből gratulálunk Galántai Györgynek, aki az egykori “fekete bárányból” Ferencváros 2026-os Bárány János-díjasa lett.
A kiállítás megtekinthető október 30-ig.