- Főoldal
- Intézmények
Ferencvárosi Munkásszálló
A vendégszobák egy része a földszinten került kialakításra, 16 fő befogadóképességgel.
A munkásszálló emeleti szintjén 84 fő szállásolható el a három szakaszra osztott közlekedőfolyosóról nyíló szobákban.
A két-, illetve négyfős szobák mindegyike önálló fürdőszobával rendelkezik, síkképernyős televízióval, hűtőszekrénnyel felszerelt.
Az épületben közös használatú főzőkonyha, teakonyha, mosó- és vasalóhelyiség, nappali tartózkodó található. A lépcsőházból közelíthető meg a közös használatú tetőterasz. A nappali tartózkodó két oldalán egy-egy teremgarázs található. Az épületben 24 órás portaszolgálat működik. A szálláshelyen igény szerint takarítás kérhető.
Olyan cégek jelentkezését várjuk, amelyek a helyi önkormányzattal létrejött szerződésben kötelezettséget vállalnak arra, hogy olyan személlyel létesítenek határozatlan idejű, vagy legalább egy évre szóló határozott idejű munkaviszonyt,
akit álláskeresőként tartanak nyilván vagy
akinek állandó lakóhelye és a munkavégzés helye legalább 50 km-re található egymástól, vagy a köztük lévő útvonalon tömegközlekedési eszköz nem jár, és
akinek nincs a támogatás folyósításának időpontjában saját tulajdonú lakása vagy lakásra vonatkozó haszonélvezeti joga a munkavégzés helyén vagy olyan településen, amelynek a munkavégzés helyétől való távolsága nem éri el az 50 km-t, és
az 1. pontban meghatározott feltételekkel rendelkező, valamint a már alkalmazásában álló, és a 2. és 3. meghatározott feltételekkel rendelkező munkavállalóit a támogatással létrehozott munkásszálláson szállásolja el.